A legnagyobb földrengés Japánban
Forrás : Világtudomány.hu
Címkék :
A japán hatóságok kiengedik a radioaktív gőzt a sérült atomreaktorból, hogy ezzel csökkentsék a nyomást. A mérnökök eközben próbálják megjavítani a főreaktor hűtőrendszerét, amely a földrengés során sérült meg. "Előfordulhat radioaktív szivárgás a sérült fukusimai atomerőműben" - mondta a japán gazdasági miniszter a Kiodo hírügynökség szerint, de azt is hozzátette, hogy az csak csekély szivárgás lenne.A Fukushima atomerőműnek leállt a hűtőrendszere és az a veszély fenyeget, hogy bekövetkezik az ún. magolvadás, vagyis ellenőrizetlen nukleáris reakció, robbanás történik a világ egyik legnagyobb atomerőművében.
A legnagyobb földrengés Japánban
Erős földrengés rázta meg péntek reggel Japán észak-keleti részét. A jelentések szerint a földrengésjelző állomások a Richter skála szerinti 8.8 - 8.9 erősségű rengést mértek. Ez az eddigi legerősebb mért földrengés Japánban, amit 10 méteres cunami követett.

Japán északi, partvidéki régióit a földrengés után bekövetkező cunami letarolta, százezrek ragadtak a metrószerelvényekben és a gyorsvonatokon, egy személyszállító hajó eltűnt a partoknál, akárcsak egy vonatszerelvény.

Több cunami - sújtotta partszakaszon százával hevernek a holttestek, egy teljes vonatszerelvényt is elsodort a szökőár. A hatóságok hivatalosan délután három órakor 90 halálos áldozatról, és 56 eltűntről beszéltek.

Megrázó képeket mutat a japán NHK köztelevízió a Mijagi tartomány közelében, a parttól százötven kilométerre történt óriási földrengés okozta szökőárról. Az árhullám égő házakat, hajókat, és több száz autót sodor magával. A közelben levő atomreaktorok leálltak, a mobilszolgáltatók pedig az egész országban csak segélyhívásokra korlátozzák a hálózati elérést.

Tokióban több épületből is füst gomolyog, néhány mellett pedig mentősök próbálják ellátni a sérülteket. Leállt a metró és a gyorsvonat közlekedés, a fővárosban közlekedési káosz van, a hírek hatására pedig esett a jen árfolyama és a tokiói tőzsdeindex is.

A legutóbbi hírek szerint (16.45) utórengések is vannak Japánban, Indonéziában lefújták a cunami-riadót, Chilében a tengerparti településeken felkészültek a lakosság evakuálására, a Húsvét-szigeteken a reptérre akarják menekíteni az embereket. Szakértők szerint a mai földrengés akkora energiát szabadított fel, mintha egy több száz méter átmérőjű meteorit csapódott volna az óceánba.
Az NHK műsorszolgáltató röviddel a földrengés után még azt jelentette, hogy egy négy méteres szökőár sújtotta Japán Csendes-óceán partjait. A jelentés szerint sok az áldozat az ország északi részén. A szökőár magasságát később tíz méteresre becsülték.

A fővárosban, Tokióban, a tanúk szerint a házak megremegtek, kilengtek, sok ember futott  pánikban az utcákra. Néhány atomerőmű automatikusan lekapcsolt, Tokió Narita repülőterét lezárták.  A  régiót  szerdán már egy 7,3 erősségű földrengés sújtotta. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés 125 kilométerre a parttól, tíz kilométeres mélységben történt. A cunami óránként 800 kilométeres órával halad.

A Föld köpenye tíz év óta kritikus állapotban van, írták két éve orosz kutatók, akik szerint egy megaföldrengés a Föld egész köpenyét érinti.A haiti katasztrófa (is) felidézte azokat a tudományos előrejelzéseket, amelyek az elmúlt években születtek a mega – földrengésekről. Ezekről írt tanulmányt két orosz tudós, akik úgy vélik, hogy a több mint 5 évvel ezelőtti délkelet-ázsiai földrengést a Föld egész köpenye „készítette elő”. A moszkvai Földrengés-előrejelző Intézetben Leontyina Ramaskova és Vlagyimir Koszobokov az elmúlt 40 esztendő rengéseinek részletes statisztikai elemzését végezte el, és arra a következtetésre jutott, hogy a Föld köpenye kb. tíz - tizenkét esztendő óta kritikus állapotban van, ami nagy valószínűséggel további mega-rengéseket vált ki.

Vannak jelek arra, hogy a szeizmikus események nem egyenlően elosztva, hanem halmozottan lépnek fel. Így például az elmúlt évszázad tíz legnagyobb földrengése 15 éven belül, 1950 és 1965 között következett be. Leontyina Ramaskova és Vlagyimir Koszobokov úgy gondolták, hogy a 2004-ben bekövetkezett szumátrai földrengés a kezdete volt egy újabb óriási földrengés – sorozatnak.


Amerikai tudósok szerint az 1990 óta észlelt, a Richter-skála szerinti 7-esnél nagyobb erejű 15 rengésből 12 okozott kisebb szeizmikus mozgásokat távoli kontinensek törésvonalainál. Erről a Nature Geoscience című brit tudományos havilapban közöltek tanulmányt két évvel ezelőtt. Az amerikai szerzők kimutatták, hogy a 2004-es szumátrai megaföldrengés Alaszkában, Kaliforniában és Ecuadorban is rengéseket váltott ki. A tanulmány szerint 95 százalék a valószínűsége annak, hogy közvetlenül egy nagy rengést követően távoli területeken lényegesen gyakoribbak lesznek a földmozgások, mint korábban vagy a katasztrófa után jóval később.


Az amerikai geológusok azt írják, hogy bár általában a távoli helyeken kiváltott rengések 3-5 fokozattal kisebbek az okozó földmozgásnál, de nincs biztosíték arra, hogy nem lehetnek ugyanolyan nagyok, sőt akár nagyobbak is, mint az első földmozgás.

Tom Parsons, az egyik szerző egy korábbi tanulmányában az elmúlt 25 év nagy földrengéseit elemezve arra a megállapításra jutott, hogy a 7-esnél nagyobb erejű földmozgások 8 esetben még nagyobb földrengéseket váltottak ki.

Az amerikai kutatók a világ több mint 500 szeizmológiai megfigyelő állomásának adatait elemezték. Azt találták, hogy a nagy földrengések még akkor is okoznak távoli földmozgásokat, ha a két helyszín a földkéregnek egymástól független darabjain található.


Forrás: spiegelonline, világtudomány

Kommentárok : 3
Cotet Bakos Dorottya írta : 2013. március. 09, szombat - 14:35
A Földet meg kell védeni! Akármilyen ára van is !


írta : 2011. március. 13, vasárnap - 19:46
sajnos így van! itt a végzetünk Nostredamus ezt megjosolta nekünk!Csak nem vettük öt komolyan pedig bejönn a joslata!!!Az ember nem tiszteli a természetet és csak fejlödni akar de kérdem én hova minek a halál a pusztulás a végzet az a fejlödés a rohanás a betegségek a rák itt van az atom ami jó de ölni isképes nemtudom én mint mákszem e bolygon foge változni pozitív irányba ez az egész!!!Hát imádkozunk hátha segit!!!!!!sylva!!!

Anikó Temlin írta : 2011. március. 11, péntek - 18:37
Bolygónk nagyon beteg, egyre több a probléma az éghajlat változásokkal, földrengések, cunamik, árvizek, szélviharok, és minden ami borzasztó megtörténik mostanában. Azt hiszem elkéstünk, amit eddig tettek azzal kivégezték a bolygót, a kék bolygót amin élünk, és halunk!


Szóljon hozzá Ön is!
Az Ön neve :
Kérem írja be a(z) 9+13 művelet eredményét ide :
Hozzászólása :