|
2012. Május. 17, Csütörtök - 06:18
Bosch - nekik nincs válság
A Bosch hazai forgalma 27 százalékkal nőtt 2011-ben (akárcsak 2010-ben is!), viszont negyedével magasabb, 508 milliárd forint forgalmat ért el a vállalaton belüli szállításokat is beleértve - vagyis nekik nincs válság! Német alapossággal és hagyománytiszteletből a magyarországi Bosch-csoport mai, éves eredményismertető sajtótájékoztatóján még a „koreográfia” is ugyanaz volt, mint tavaly.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
|
|
2012. Május. 16, Szerda - 06:17
Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagja lett Lovász László
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, Lovász László matematikust is felvette tagjai közé az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája (National Academy of Sciences). Az 1863-ban alapított szervezetnek rajta kívül több magyar tagja is van, például a szintén matematikus Szemerédi Endre, az Abel-díj idei kitüntetettje.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
|
|
2012. Május. 14, Hétfő - 20:44
Armageddon reloaded
Mint a moziban, amikor Bruce Willis fölrobbantja a kisbolygót...Kisbolygókra való leszállásra készít fel asztronautákat a NASA. A küldetést a 2020-as évek végére tervezik. Az aszteroidák óránkénti 80 ezer kilométeres sebességgel keringenek a Nap körül, parányi tömegük miatt gyakorlatilag nincs gravitációjuk, így meglehetősen nehéz feladat az űrsziklákon való landolás - olvasható a The Daily Telegraph (http://www.telegraph.co.uk) online kiadásában.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
|
|
2012. Május. 14, Hétfő - 15:22
Egyensúly készségek és ismeretek között
A megértésen alapuló s így biztos tudás, valamint az ismeretek és készségek közötti helyes arányt kell megtalálni - mondták az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága által a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett, "A tudományosan megalapozott tanárképzés felé" című nemzetközi tudományos konferencia előadói.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
|
|
2012. Május. 13, Vasárnap - 11:05
Magyarok a Marson - Robotok Szegeden
A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a hetedik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai szombaton Szegeden; a végső győzelmet a főként műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg.A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a hetedik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai szombaton Szegeden; a végső győzelmet a főként műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
|
| Mai nap hírei | Egyéb hírek |
|
2012.Május.12, Szombat - 03:47
Európa legnagyobb szabadtéri tudománynépszerűsítő rendezvénye
Lengyelországban 16. alkalommal szervezik meg szombaton Európa legnagyobb szabadtéri tudománynépszerűsítő rendezvényét: a több mint 200 lengyel és külföldi intézmény között a budapesti Csodák Palotája és a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ is képviselteti magát.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.11, Péntek - 20:49
Szuperföld - rejtőzködve
Gravitációja árulta el a rejtőzködő planétát, amelyet a Kepler bolygóvadász űrteleszkóp segítségével lepleztek le, az égitest felfedezéséről a Science pénteki számában jelentették meg tanulmányukat amerikai csillagászok.A Kepler úgynevezett tranzit módszerrel működik: távoli csillagok fényében rendszeresen fellépő parányi elhalványulásokat regisztrálja, utóbbiakat a nap előtt elhaladó bolygók okozzák - olvasható a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.11, Péntek - 08:26
Tensegrity, avagy a feszült egyensúly
Az augusztusban nyitó mosonmagyaróvári Futura Természettudományi Élményközpont jelképe, a Tensegrity. A rozsdamentes acélból készült alkotás - amelynek neve a feszültség (tension) és az integritás (integrity) szavakból született - egy mozgó torony, amely stabil, de mégsem merev. A szerkezet tulajdonképpen a lehető legegyszerűbb statikai konstrukció. Az építmény 12 egyforma méretű nyomott rúdja és az azokat összekötő húzott, feszített huzala révén tartja egyensúlyban önmagát.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.09, Szerda - 19:34
Húszmillió négyzetméter passzívház
A Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) legutóbbi becslése szerint 32 ezer passzívház épült világszerte a technológia 21 éves fennállása óta, a 2012. május 6-án zárult 16. Nemzetközi Passzívház Konferencián azonban már 40 ezres - összesen mintegy 20 millió négyzetméter alapterületű - passzívház-állományról adtak hírt a szervezők. Ezen létesítményeknek összesen mintegy 240 millió euró - 320 millió dollár - az éves energia megtakarításuk a "hagyományos" épületek átlagfogyasztásához viszonyítva. Az energiaárak emelkedése miatt a technológia alkalmazásával megtakarítható energiaköltség dinamikusan emelkedő tendenciát mutat.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.09, Szerda - 17:54
By, by Envisat!
AZ ESA, az Európai Űrkutatási Ügynökség feladta az Envisat nevű műholdat, amely egy hónappal ezelőtt hibásodott meg. Ma bejelentették, hogy „a misszió befejeződött.” Ez komoly veszteség az ESA és általában az űrkutatás számára, mert az Envisat az európai űrkutatás zászlóshajója volt, és még bő két éven át működhetett volna.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.08, Kedd - 08:32
Mobilis: Csodák Palotája nyílt Győrött
Elkészült Győrött a földrészünkön is egyedülálló tematikus tudományos játszóház, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ. A létesítmény voltaképpen a tudományos ismeretterjesztést hivatott segíteni: a „science center”-nek hetvennégy interaktív eszközét ki is próbálhatják a látogatók.
Kommentárok : 1 |
Teljes cikk
2012.Május.07, Hétfő - 09:15
Az SMS és a fajfenntartás maximalizálása
Az életkor előrehaladtával jelentős különbségek figyelhetőek meg a férfiak és nők közeli kapcsolatainak alakulásában. Egy nemzetközi kutatócsoport hét hónap alatt közel kétmilliárd hívást és félmilliárd SMS-üzenetet párokba rendezve és elemezve állapította meg a vizsgált kapcsolatok érzelmi hőfokát.Korábbi tanulmányok ugyanis már rámutattak, hogy a kapcsolatfelvétel gyakorisága megbízható mutatója a kapcsolatok érzelmi szorosságának.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.06, Vasárnap - 09:25
A napkirálynő a Dicsőség Csarnokában
Holográfia és napház – ez a két felfedezés illetve találmány két magyart juttatott be a legérdemesebb amerikai feltalálók közé. Az Egyesült Államokban, a Feltalálók Nemzeti Dicsőség Csarnokában (National Inventors Hall of Fame) 470 olyan feltaláló életútját örökítették meg, akinek szabadalmát az USA-ban is bejegyezték, s akik előrevitték az emberiség ügyét.Két magyar van a „Dicsőség csarnokában”: Gábor Dénes, aki a holográfiát szabadalmaztatta, Nobel-díjat is kapott, és a Világtudomány is sokat foglalkozott életművével.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.06, Vasárnap - 08:55
A jövő, ami néhány hónap múlva megvalósul
"Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a genfi székhelyű CERN együttműködésével Budapesten megvalósuló, mintegy 40 milliárd forint értékű eszköztelepítés jól példázza, hogy miként lehet a felfedező kutatásoktól eljutni egy gazdaságosan üzemeltethető, az ország számára hasznot jelentő beruházásig" – mondta Pálinkás József akadémiai elnök az informatikai beruházást bemutató sajtótájékoztatón. A fekete-fehér képen Wigner Jenő látható Werner Heisenberggel.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.06, Vasárnap - 06:53
Elfújja a szél a tavat
A szél elfújja a Szeletengiz nevű tavat Kazahsztánban. A műholdfelvételen az látható, amint a szél elhordja a finom üledéket a tóból. Kazahsztán sztyeppéi évezredeken át marhalegelőként szolgáltak, de az 1950-es években az akkor szovjet agrárprojektek tönkretették a földet.A NASA műholdja által készített képen látható, amint a finom üledéket a szélörvények a levegőbe repítették, és elvitték.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Április.22, Vasárnap - 19:15
Száz éve nem volt nyugodt üzletmenet…
Miért nincs új Marx vagy Mao? Mert a kapitalizmus adaptációs képessége igen figyelemre méltó és folyamatosan alakulnak intézményi formái, politikai keretei, belső arányai.Amit globális válságnak mondunk, az úgy globális, hogy hatása alól a Földön nem vonhatja ki magát az ember, de nincs szó általános válságról; bajainkból a mi Európa-központú gondolkodásunk vizionál globális krízist.
Interjú Bod Péter Ákos professzorral a kapitalizmusról.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Április.22, Vasárnap - 16:07
A legnagyobb hatású magyar tudós álma, avagy némi ismeretterjesztés politika helyett
A matematika történetének talán leghíresebb előadása David Hilbert nevéhez fűződik, és 1900-ban a párizsi matematikai világkongresszus megkezdése előtt tartotta, az általa fontosnak tartott matematikai problémákról. Ötvennégy évvel később az amszterdami matematikai világkongresszus szervezői Neumann Jánost kérték fel, hogy a számára legfontosabb matematikai kérdésekről beszéljen. Neumannt egy évvel később rákkal diagnosztizálták, majd 1957-ben alig ötvenhárom évesen elhunyt. Neumann János, John von Neumann, minden bizonnyal a legnagyobb hatású magyar tudós volt.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Április.19, Csütörtök - 07:57
Kína 3 év múlva uralja az online világot
Kínában a következő három évben mintegy 200 millióval növekszik internet-felhasználók száma, és így eléri a 700 milliót.Körülbelül ugyanebben az időben valószínűleg Kínáé lesz a legnagyobb online kiskereskedelmi piac az egész világon. Az elemzés úgy becsüli, hogy 3-4 év múlva a kínai kiskereskedelem mintegy 10 százalékát online bonyolítják le!
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Március.28, Szerda - 21:20
Szórakozva szótárazni - itt a Topszótár
Új szótár jelent meg a hazai internetes palettán márciusban. A Topszótár.hu az eddigi online megoldások hátrányait orvosolja, és az első hallásra furcsán hangzó "szórakozva szótárazni" fogalmat is megvalósítja. Manapság egyre többen választják a hagyományos, nyomtatott szótárak helyett az online megoldások kényelmét.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Március.22, Csütörtök - 08:22
Egymillió dollár jár a matematikai Nobel-díjjal Szemerédi Endrének
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Szemerédi Endre kapta a matematikusok Nobel-díjaként jegyzett Abel-díjat – jelentették be a norvég fővárosban. A 72 esztendős tudós a második magyar, aki a 2001-ben alapított, rangos kitüntetésben részesül. 2005-ben Lax Péter, az MTA tiszteleti tagja vehette át az elismerést. A díjjal - amelyet a norvég király nyújt át - egymillió dollár, vagyis mintegy 220 millió forint jár.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Március.21, Szerda - 12:45
Magyar tudós kapta a matematikai „Nobel-díjat”.
Abel-díjat kapott Szemerédi Endre Széchenyi-díjas magyar matematikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének, valamint az egyesült államokbeli Rutgers Egyetem tudósa - jelentette be szerdán a díjbizottság Oslóban. A Wikipédia szerint Szemerédi Endre Széchenyi-díjas magyar matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Nemzetközi tudományos ismertséget szerzett kombinatorikai, számelméleti és algoritmuselméleti kutatásaival, eredményeivel.
Kommentárok : 4 |
Teljes cikk
2012.Március.11, Vasárnap - 10:16
A negyedik generáció
Japánban kövek százait állították az elődök, figyelmeztetve mindenkit: hova szabad építeni, és hova nem, különben elvisz mindent a szökőár. „Emlékezzetek a cunamira, ezen pont alatt ne építsetek semmit”. Ilyen és hasonló szövegű feliratok láthatók a köveken, de a tanácsot mára csak kevesen fogadták meg, a tavaly márciusi cunami 28 ezer emberi életet oltott ki, és még ki tudja, mennyit mérgez meg Fukusima.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Március.11, Vasárnap - 09:18
Idegenek a Balatonban - alacsony a vízszint
A Balaton szempontjából a víz mennyisége a legfontosabb kérdés, hiszen a vízügyi igazgatóság legutóbbi jelentése szerint a tó vízkészlete negatív, azon a szinten áll, ahol az emlékezetes 2001-2003-as időszakban, amikor rendkívül alacsony volt a vízállás a Balatonon.Ma kevés szakember kutatja a hazai ökoszisztémába bekerült, megtelepedett és elszaporodott, nem őshonos, idegen fajokat, amelyek meg is változtathatják az ökoszisztémát. Ez természetvédelmi, gazdasági, humán egészségügyi gondokat is okozhat.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Március.03, Szombat - 14:22
Diákokat vár az Atommagkutató
"Szeretnénk megmutatni a fiataloknak, hogyan bújik meg hétköznapi használati tárgyaink működési elve mögött a fizika. Szeretnénk, ha a leendő orvosok, közgazdászok, irodalmárok tudnák, hogy a fizika átszövi mindennapjaikat" – nyilatkozta a március 5. és 10. között immár 33. alkalommal megrendezésre kerülő Fizikusnapok kapcsán Fülöp Zsolt, az MTA Atommagkutató Intézetének igazgatója.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
Legutóbbi olvasói hozzászólásokK
Európában szebben süt a Nap(energia)
aszerk. - 2012. Május. 13, Vasárnap - 10:34
Idemásolom, ami az egyik barátom írt a facebookon: "Nekem 11 db. 180W-os fenn van a tetőn 4 éve. Négy év átlagában évente 2000 kW termelés. 2200 kW fogyasztásom van. Megtérülési idő változatlan energia árakon 13 év. Várható élettartam 20 - 25 év." Ezen kellene változtatni mondjuk adókedvezménnyel, vagy az adóból való leírással, és rögtön jobb lenne a megtérülési idő...
Kommentárok : 1 |
Teljes cikk
Brookesia micra - 2012. Április. 19, Csütörtök - 14:30
Szerintem jó hogy felrakták ezt a cikket.Sokat tudtam meg belöle.
Kommentárok : 1 |
Teljes cikk
|
TEGNAP - 06:18
Bosch - nekik nincs válság
A Bosch hazai forgalma 27 százalékkal nőtt 2011-ben (akárcsak 2010-ben is!), viszont negyedével magasabb, 508 milliárd forint forgalmat ért el a vállalaton belüli szállításokat is beleértve - vagyis nekik nincs válság! Német alapossággal és hagyománytiszteletből a magyarországi Bosch-csoport mai, éves eredményismertető sajtótájékoztatóján még a „koreográfia” is ugyanaz volt, mint tavaly.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.13, Vasárnap - 16:52
Erasmus Szabadegyetem
Erasmus Szabadegyetem címmel rendezvénysorozatot indított a Tempus Közalapítvány az Erasmus program 25. születésnapja alkalmából.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.11, Péntek - 10:47
Tíz millió prezi, avagy miért kell vállalkozni?
A címben feltett kérdés többféleképpen megválaszolható. Az egyik klasszikus és némileg vicces felelet szerint azért kell vállalkozni, mert a vállalkozás olyan, mint a szex.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Május.11, Péntek - 08:21
Mini mamutok éltek Krétán
Az eddig ismert legkisebb mamutok éltek évmilliókkal ezelőtt Krétán, a leletről a Proceedings B of the Royal Society című folyóiratban jelent meg tanulmány. A fosszíliákat több mint egy évszázada tárták fel Krétán, a vizsgált fogat pedig 1904-ben találta meg Dorothea Bate őslénykutató - olvasható a BBC (http://www.bbc.co.uk) hírei között.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Április.25, Szerda - 15:15
Rekordszámú mérnökcsapat versenyez a Pneumobilon
Minden eddiginél több, 42 csapat áll rajtvonalhoz május 12-én, az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen. A négy országból érkező versenyzők saját tervezésű és készítésű, sűrített levegővel hajtott járművekkel több versenyszámban bizonyíthatnak. Első ízben szeniorok is indulhatnak, és a legkreatívabb bukósisakot tervező csapatot is díjazzák.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2012.Február.09, Csütörtök - 08:58
Bögel György: Karambol
Rövid hír egy gazdasági hetilap elején, fél oldal sincs az egész. Hivatalos kormányzati adatok szerint Kínában 178 millió 60 évesnél idősebb állampolgár élt 2009-ben. Számuk 2050-re elérheti a 437 milliót, ami az akkori lakosságnak körülbelül az egyharmadát fogja jelenteni. Röviden: évszázadunk közepén nagyjából minden harmadik kínai idősebb lesz 60 évesnél. A lap következtetése: Kína hamarabb öregszik meg, mint ahogy meggazdagszik.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2011.December.06, Kedd - 00:08
Új vezető a magyarországi Bosch csoport élén
„Megtiszteltetés és inspiráló kihívás számomra, hogy pályafutásomat Magyarországon folytathatom.” Első nyilatkozatában ezt hangsúlyozta Javier González Pareja, aki december elsejétől a magyarországi, a horvát és a szlovén Bosch csoport vezetője és felel a szerb, a montenegrói és a bosznia-hercegovinai tevékenységekért.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2011.December.04, Vasárnap - 09:04
A szellem elszabadult…
A vállalkozói szellem meghódította Közép-Kelet-Európát: Bécset, Bukarestet, Pozsonyt, Prágát, és már Budapestet is!
Régiónkban az egyik “első mozgató” az Európai Vállalkozói Alapítvány, amely egyebek között workshopok és startup versenyek szervezésével hívta fel magára a figyelmet itthon és külföldön, s amely különböző kurzusok, “cégkeltetők” nyitásának elősegítésével kínál lehetőséget azoknak, akik saját kezükbe akarják venni a sorsukat, és saját vállalkozás indításán gondolkoznak.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2011.November.19, Szombat - 14:04
A tudomány, mint végső válasz
A tudománytól várja a nemzetközi közösség az emberiség legégetőbb, határokon átnyúló társadalmi, gazdasági és környezeti problémáira a választ, ilyen a klímaváltozás, az egészségügyi ellátás biztosítása a világ népessége nagy részének, vagy a közös felelősségünk, amelyet a nyomor és az éhezés leküzdéséért viselünk - hangsúlyozta Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlési elnöke a Tudomány Világfórumának szombati, záró plenáris ülésén.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
2011.November.19, Szombat - 11:26
Huszonhatezer tehetséges fiatalt fedeztek fel a Géniusz-program keretében
Huszonhatezer tehetséges fiatalt fedeztek fel a Géniusz-program keretében - mondta Csermely Péter egyetemi tanár, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, aki a Tudomány Világfóruma (WSF) pénteki napján tartott előadást a kutatók új nemzedékének szentelt tematikus ülésen.
Kommentárok : 0 |
Teljes cikk
RSS feedek
|
